Előszó
(Kramisha szemszög)
Az életem egy szörnyű éjszaka után megváltozott. Sose
ismertem az igazi családom annyira, mint a nevelőcsaládom. A kedves anya Esme
személyére hasonlított, a szigorú, mégis igazságos apa Carlisle személyével
azonosult. Volt egy bátyám, aki megtanított minden furfangosságra, amit néha
hasznosítottam is.
Most viszont semmiben sem voltam biztos. Bennem volt a
félsz. Mindenki ódákat zengett a Cullen családról és én most csak így belecsöppenek. Nincs jogom
tönkretenni egy családot, még akkor sem, ha azt szeretném. Itt van nekem Ő.
Körülbelül egyidősek vagyunk, és jól kiegészítjük egymást. Mindössze egy
hónapja ismerjük egymást, és mégis… mintha nélküle nem lenne világ.
***
1. fejezet:
A lány az erdőből
(Esme szemszög)
Edward egy pillantás alatt eltűnt. Az előbb még arról beszéltünk, hogy a közelben van két gyerek. Biztosan játszanak. De Edward arcvonásai megkeményedtek, és ezután kirohant. Elindultam utána, de megkért, hogy ne tegyem.
Idegesen doboltam a lábammal. Már eldöntöttem, hogy Edward után megyek, amikor az ajtó kitárult.
- Nyugi!- fogott le egy kislányt Edward és nem engedte ki. Olyan ötéves lehetett. Mikor a fiam elengedte megpróbált kiszökni, de Edward útját állta.
- Engedj ki!- mondta durcásan a kislány és figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.
- Nézz rám!- fogta meg az állánál fogva. – Nem tudsz semmit tenni.
A kislány eltolta magától Edward kezét. Kétségbeesetten próbált menekülni. Amikor megpillantott, botladozva hozzám szaladt. Átölelte a lábam és hangosan felzokogott.
Megsimogattam a hátát. Nem mertem megfogni. Féltem, hogy túl erősen megszorítom, és valami baja esik.
- Nincsen semmi baj. – csitítgattam.
Óvatosan a hóna alá nyúltam és felemeltem. Fejét az államon pihentette.
Edward felszaladt, valószínűleg Carlislehoz. Én is lassan utána mentem. Megvártam, míg Edward tisztázza a dolgokat Carlisle-lal, aztán benyitottam.
- Esme, kedvesem. Hogy van?- lépett közelebb Carlisle, de a kislány megremegett és inkább távolabb maradt.
- Láza van. – mondtam és aggódva figyeltem a kislányarcot. – Elmeséled, hogy mi történt?- kérdeztem, mire heves fejrázást kaptam.
- Lehet, hogy eltört a keze. Muszáj megnéznem. – mondta Carlisle, lassan és óvatosan végigsimított a kislány hátán. Kezeivel görcsösen szorította a blúzom, összeszorított fogakkal bírta csak ki, fájt a keze.
- Hogy hívnak?- kérdeztem.
- Kramisha. – hallatszódott a halk válasz.
- Kramisha, szép név. Itt maradok veled, de muszáj megvizsgálni, nehogy valami komolyabb bajod legyen.
- Itt maradsz?- kérdezte könnyes szemekkel, miközben enyhített a szorításán.
- Itt, de akkor meg kell engedned, hogy Carlisle megvizsgáljon.
- Jó.
Carlisle óvatosan letette az asztalra. A kicsi kezek utánam nyúltak. Az asztal mellé sétáltam és megfogtam a kezét, amíg Carlisle nem szólt, hogy meg szeretné nézni a kezét.
- Ajaj, ez a kezecske bizony eltört. – csóválta a fejét Carlisle. – Rögzítő kötésbe teszem. Nem fájt?
- Nem annyira. A hátam… - kezdett bele, de lehajtotta a fejét.
Carlisle óvatosan lehúzta róla a felsőjét. Nem hittem a szememnek, ahogyan Carlisle sem. Kramisha háta közepén egy hatalmas kék folt éktelenkedett.
- Carlisle… - suttogtam.
- Kramisha, ez, hogy történt?
- Elestem, valamibe beleütöttem a hátam.
- Értem. – mondta Carlisle miközben körbetapogatta a foltot. – Feküdj egy pillanatra a hátadra.
Kramisha lassan hátradőlt. Carlisle felhúzta a lábát és megkérte, hogy tartsa úgy. Megnézte az alhasát, és, hogy rendesen veszi-e a levegőt.
- Mi történt?- kérdezte barátságosan Carlisle Kramishát.
Kramisha felült és rám nézett.
- Nem kell elmondanod. – mondtam és megfogtam a kezét, amelyik nem fájt neki.
Carlisle elhúzott magával. Láttam az ő szemében is az aggódást.
- Jobb lenne bevinni a kórházba. – mondta, összeszorult a gyomrom és ránéztem Kramishára.
- Nem tudom… Mit mondott Edward?
- A barátnőjét elvesztette. De többet Edward sem tud.
- Nem akarok kórházba menni. Elmondok mindent. Kérlek. – sírt Kramisha már a lábamnál.
Carlisle adott egy pokrócot, amit ráterítettem és felvettem az ölembe. Kramisha megállás nélkül sírt. Aztán elhalkult és már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani.
- Nagyon kifáradt és a láza is egyre feljebb megy. Beadok neki egy lázcsillapítót. – mondta Carlisle és előkeresett egy injekciós tűt.
- Carlisle…
- Esme, valakinek hiányzik. A szülei biztosan keresik már.
- És, ha nem?
- Majd meglátjuk. – nyomott egy csókot a homlokomra, majd Kramisha feje búbjára.
Átadtuk Kramishának az ágyunk. Carlisle beadta neki a lázcsillapítót, majd betakarta és kiterelgetett a szobából.
- Kérlek!- bújtam hozzá, már a nappaliban a kanapén.
- Kramisha szülei meghaltak. A Volturi itt járt. És Kramisha testében fogadok, hogy megtalálnánk a vámpírmérget. Megitattak vele egy cseppet. A barátnőjét is a Volturi fogta el, mert veszélyesek lehetnek az emberekre. – jött be Edward.
A Volturi keze is benne van a dologban. Sejthettem volna. Carlisle teste megfeszült.
- Carlisle?
- Esme, nagyon szeretnéd Őt?
- Igen, annyira kedves és szeretnivaló.
- Holnap elintézzük a papírokat, aztán elköltözünk.
- Elköltöztök?- jött a halk kérdés az ajtó mellől. – Itt hagytok, egyedül?- remegett meg az apró gyermekszáj.
- Nem. – már ott is voltam előtte. Letérdeltem és letöröltem az előtörő könnycseppeket az arcáról.
- De itt akartok hagyni. Hallottam. Nem vagyok veszélyes, én nem…- ölelt meg.
- Persze, hogy nem vagy veszélyes. Nem fogunk nélküled elmenni. – néztem a szemébe, ami veszélyesen csillogott. Nem úgy veszélyesen, hogy mindjárt leharapja a fejem, hanem úgy, hogy lázas. – Feküdj vissza az ágyba.
- Nem akarok. – rázta meg a fejét.
- Dúdolok neked egy altatót, attól majd szépeket álmodsz. – próbálkozott Edward is.
Edwardtól nem várta volna ezt Kramisha. Pedig most lett egy bátyja is.
Edward gyengéden a karjába vette, miután vagy ezer puszit kaptam tőle és hagyta, hogy befektesse az ágyba, majd betakargassa. Edward halkan elkezdett dúdolni. Egy teljesen új dalt talált ki Kramishának, amiben megvolt a szomorúság, de a gyermeki játékosság is.
Carlisle ölében ültem és együtt hallgattuk a kis dalocskát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése